Sziaszok Fecnikukkolók!
Úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt történt volna, hogy egyik nagyon kedves blogger társam, Lia kihívott egy újabb tagre, amit ezúton is köszönök neki! :)
IDE kattintva elolvashatjátok az ő válaszait is. Nos, a valóságban mindössze "csak" pár hónapja történt a dolog, azt viszont tény, hogy az érettségin már jó ideje túl vagyok.
Az eltelt idő ellenére tisztán emlékszem még a rajtam eluralkodó izgalomra és páni félelemre az érettségire való felkészülés időszakából. Akkor szerettem bele a kávéba - amiről azóta sem tudok leszokni -, akkor jöttem rá, hogy én csak úgy tudok eredményesen tanulni, ha saját jegyzeteket készítek, és pont ebből fakadóan akkor volt utoljára ínhüvelygyulladásom. Akkoriban mindenki, aki már túl volt ezen a megmérettetésen csak azt hajtogatta, hogy milyen gyorsan túl leszek rajta, és utólag nevetni fogok magamon, amiért ennyire féltem tőle. Utáltam, hogy ezt hallom mindenkitől, de bármennyire is fáj, be kell vallanom, hogy igazuk volt. Visszatekintve már nevetek az akkori lázas készülődésen vagy azon, hogy szinte aludni sem tudtam - bár ez lehetett a kávétól is, azt hiszem. :D
Amikor megláttam a tag címét, akkor egyből eszembe jutottak az akkori érzések, ám ezúttal inkább megmosolyogtattak az emlékek, mintsem hogy pánikolni kezdtem volna tőlük. Ebben a kihívásban a legjobb, de egyben a legnehezebb dolog szerintem az volt, hogy adott választási lehetőséget. Meglepően nagy dilemmát okozott kiválasztani a kérdéseket, de igyekeztem olyanok mellett dönteni, amikhez hasonlóak még nem voltak. Így talán most újabb oldalamat ismerhetitek meg. ^^
Lássuk, ezúttal milyen "tételeket" húztam!
Az eltelt idő ellenére tisztán emlékszem még a rajtam eluralkodó izgalomra és páni félelemre az érettségire való felkészülés időszakából. Akkor szerettem bele a kávéba - amiről azóta sem tudok leszokni -, akkor jöttem rá, hogy én csak úgy tudok eredményesen tanulni, ha saját jegyzeteket készítek, és pont ebből fakadóan akkor volt utoljára ínhüvelygyulladásom. Akkoriban mindenki, aki már túl volt ezen a megmérettetésen csak azt hajtogatta, hogy milyen gyorsan túl leszek rajta, és utólag nevetni fogok magamon, amiért ennyire féltem tőle. Utáltam, hogy ezt hallom mindenkitől, de bármennyire is fáj, be kell vallanom, hogy igazuk volt. Visszatekintve már nevetek az akkori lázas készülődésen vagy azon, hogy szinte aludni sem tudtam - bár ez lehetett a kávétól is, azt hiszem. :D