Így lettem mindenmentes

Sziasztok Fecnikukkolók!

Itt-ott már elejtettem néhány megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy az étkezési szokásaimon radikálisan változtatnom kellett az utóbbi időben. Mivel ez eléggé központi téma volt nálam az elmúlt fél évben, ezért mindenképpen szerettem volna beszélni róla.

Olvassátok el a mindenmentes történetemet, és ha nektek is van hasonló tapasztalatotok, esetleg kérdésetek lenne vagy csak megjegyzésetek, akkor ne habozzátok azt a bejegyzés végén leírni. :)

A történet nem is olyan régen kezdődik, egész pontosan 2017 tavaszán. Már a napok egyre melegebbek lettek, érződött, hogy a nyár nem sokára beköszönt az ablakokon és forró üdvözlő puszit nyom mindenkinek az arcára, én azonban teljesen mással voltam elfoglalva.

Mindig is sokat küzdöttem a fejfájással, amit frontérzékenységhez vezettem vissza – én, mint tapasztalt doktor ugyebár -, azonban idén ez átfordult valami egészen másba. Mivel a családban többen is küzdenek a migrén okozta problémákkal, ezért nem kellett sokat találgatnom, tudtam, hogy a görcsössé vált fejfájás fincsi hányingerrel megbolondítva mit is jelent. Mikor meguntam, hogy fejfájás csillapítót eszem reggelire, akkor úgy döntöttem, kérek beutalót a kórházba, és mondják meg a szakavatottak, hogy miről is van szó.

Eléggé meglepődtem, amikor a tüneteim felsorolását követően a kedves (béna humorú) doktor ételnaplót nyomott a kezembe és kérte, hogy egy hónapig ezt legyek én olya drága vezetni. Láttatok már ilyet? Egy A4-es papírra nyomtatott táblázat. Az oldalsáv a dátumot mutatta, a felső sor pedig az órát. Be kellett jelölnöm, hogy melyik nap, hány órakor étkezem, veszek be esetlegesen gyógyszert és az emésztési folyamatom végéről is oda kellett firkantanom egy kis számocskát. A lap hátoldalán pedig ki kellett részleteznem, hogy mit eszek.

Nos, hozzátartozik, hogy én világéletemben béna naplóíró voltam. Továbbá, ha a szüleim a kezembe nyomnak egy vitamint, hogy „Ezt szedd be kislányom”, akkor én nagyon ügyesenokosan beszedem jobb esetben egy hétig, rosszabb esetben pedig egy napig. Aztán valahogy elfelejtődik a dolog. Bosszantó egy tulajdonságom, de én már megbarátkoztam vele. Na, már most mindezek fényében egy ételnapló láttán elég nehéz volt visszafojtanom a röhögő görcsöt, de megtettem, mert fájt a fejem, és mert ijesztő volt a két méteres doki bácsi.

Mindezek mellett az egyik legjobb barátnőm tanácsára kértem időpontot egy pesti magánorvoshoz, ahol ételallergia tesztet végeztek. Az ő családjában is vannak hasonló gondokkal küzdő emberkék, tehát komoly referenciával rendelkeztem a vizsgálattal kapcsolatban. Mivel nem vagyok orvos és nem szeretnék butaságokat leírni, ezért a vizsgálat menetét nem részletezném ki, mert igazából csak úsztam az árral és tettem, amit mondtak. A vége mindenesetre az lett, hogy azért fáj a fejem, mert vannak bizonyos ételek, amikre így reagál a szervezetem. Ha ezeket a tényezőket kiiktatom az étrendemből, akkor pár hónap és újra jöhet a zabkása reggelire.

Itt egy percre tennék egy kis kitérőt, ha megengeditek. Édesapám elég szkeptikus volt ezekkel a vizsgálatokkal kapcsolatban, mert hát ugye egész generációk nőttek fel rántott húson, de szerencsére volt olyan drága és a kedvemért kicsit szélesítette a látókörét és természetesen maximálisan támogatott, még ha néha értetlenkedve is. Viszont tőle hangzott el az a mondat, hogy bárki elmenne egy ilyen vizsgálatra, mindenkinél megállapítanának valamilyen ételallergiát. Azt kell, hogy mondjam: így van! Bizony annyi szemetet tömünk magunkba egész nap, és hát lássuk be, az ember szervezete nem erre van kitalálva. Valószínűleg mindenki csak jót tenne magával, ha elkerülné a vackok fogyasztását, de persze hedonista énünk ezt azért nem engedi olyan könnyen. Én sem szívesen mondtam búcsút az étkezési szokásaimnak, de a fejfájásom kínzó volt és persze az emésztésem sem a normális kereteken belül mozgott. Ha valakinek nincsenek hasonlóan zavaró tünetei, akkor ugyan miért venné rá magát arra, hogy zöldségeket egyen, mint a „nyulak” (igen, ezt is apukám mondta)?! Biztos így is lenne rá oka, csak sokkal nehezebb lenne megállni, mikor minden plakát, reklám és miegymás a finomabbnál finomabb ételeket tolja a képünkbe.

Szóval én azért hallgattam az allergiavizsgálat eredményére, mert bíztam benne, hogy ezzel megoldódik a problémám. Tudtam, hogy ez nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, úgyhogy felvettem második névnek a „Türelem” szót. És mi lett az eredmény? Mit nem ehetek? Hát, menjünk sorba: szója, tojás, glutén és bármi, ami tartalmaz tejet. És nem, a laktózmentes tej sem jó.

Nos, ennyi mindenre még a kedves magán doki is azt mondta, hogy ha egyszerre hagyom el mindet, az olyan, „mint három hátra szaltó a betonon.” Javaslata szerint első sorban a tejet iktassam ki a tojással és szójával együtt. Ez akkoriban azt jelentette, hogy a hűtőm teljes tartalmát átruházhatom másra, ugyanis három dolog volt nálam biztosan mindig: tej, tojás, sajt. Király!

Szóval azzal kezdődött, hogy mikor elmentem bevásárolni, mindennek elolvastam az összetevőjét és

szelektáltam. Sokáig tartott bevásárolnom. Viszont sokat segített, hogy a közvetlen környezetemben, a barátnőmnél már a legtöbb dolgot kitapasztalták és rengeteg segítséget, tippet kaptam tőle – illetve kapok még a mai napig is. Szép lassan kitapasztaltam, hogy a rizstej a legfinomabb, hogy a növényi sajtok annyira nem is szörnyűek és ahhoz is hozzászoktam, hogy az őrületbe kergetek minden pincért a mindenmentes kérdéseimmel.

Aztán visszamentem a kórházba (tudjátok, a magas humorheroldhoz), aki közölte, hogy ugyan miért nem hagyom már el a glutént, mert az lesz itt a fő probléma. Alig egy hónapja iktattam ki a korábbi ételeim hatvan százalékát, most hirtelen ki kellett a maradékból még harmincat. Oké, most már ennyire nem érzem drasztikusnak a dolgot, mert sok mindent tanultam az ételekről, de azért ez akkor elég ijesztőnek tűnt.

Abban minden doki egyetértett, hogy körülbelül három hónapig kell szigorú diétát tartanom, aztán egy tényező visszavezetésével szép lassan próbálkozhatok. Ennek az ideje októberben jött el, és mit ad isten, pont akkor utaztam Lisszabonba. Kínosan ügyeltem kint is arra, hogy ne egyek „káros” anyagokat, de úgy határoztam, hogy utolsó nap, belecsapok a lecsóba. A nemzeti édesség a nata egy leveles kosárka benne vanília pudinggal. I-S-T-E-N-I. És valószínűleg soha többé nem fogok olyat enni. Sajnos a mértékletesség nem igazán jött össze, ezt be kell látnom. A sütin kívül aznap még két szendvics is belekerült a pocimba. Arra mondjuk figyeltem, hogy legalább ne tojásos meg vajas szendvics legyen, de hát a glutén az ugyebár nem abban van. Három napig éreztem a hatását, miután hazajöttünk.

Ezek után jelenleg azon az állásponton vagyok, hogy a glutént még távol tartom magamtól. Igazából az orvosok azt mondták, hogy arról örökre le kell mondanom. Most már ki tudom azt mondani – őszintén! -, hogy ez nem is olyan nagy gond. Ha csak a gluténtól és esetleg a tejtől kell megszabadulnom, talán azt még kibírom. Megtanulom kezelni.

Azt hittem, a sajt fog legjobban hiányozni. Imádtam minden sajtot. Ha sajtot ettem sajttal, akkor boldog voltam. Azonban becsapós dolog ez. Ugyanis érdekes módon az első dolog, amit ennek ellenére megpróbálok újra beiktatni az étrendembe, az a tojás. Persze nem egyből rántottával kezdek; csak szép fokozatosan. Viszont olyan rengeteg étel – SÜTI! – van, ami mindenmentes, „csak” éppen tojás van benne! Ha ezt az egy dolgot újra ehetném, akkor az jelentős segítség lenne. Körülbelül másfél hete vagyok úgy vele, hogy ha látok valamit, ami mást nem, de tojást tartalmaz, akkor nem tolom el magam elől. Egész jól fogadja a szervezetem is, úgyhogy azt hiszem, ezzel nem lesz gond.

Na és mi a helyzet a kezdeti tünetekkel? A frontokra továbbra is érzékenyen reagálok, de a napi szintű erős fejfájás a múlté és az emésztésem már a normális határán táncikál.

Olyan nagymértékben rányomta a bélyegét az utóbbi időben a mindenmentesség az életemre, hogy

erről mindenképpen mesélni szerettem volna nektek. Emellett szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad félvállról venni a fájdalmakat és agyatlanul gyógyszereket bekapkodni. Ha én annyiban hagyom a dolgot és mindent eszek továbbra is ugyanúgy, akkor az évekkel később elég komoly gyomorbetegségeket idézhetett volna elő – igaz, hogy csak talán, de nekem ennyi is elég volt; az egészségemmel nem akarok orosz rulettezni.

Nem akartam és nem is fogok hazudni senkinek, az étrendem megváltoztatása nagyon nagy kihívást jelentett, de őszintén szólva baromi büszke vagyok a kitartásomra, mert nem fogadtam volna magamra a kezdet kezdetén. Minden csak hozzászokás kérdése. Az, hogy olyan dolgokat hagyok ki az étkezésemből, amik nélkül korábban „élni sem tudtam volna” megtanított rá, hogy nem szabad olyan görcsösen ragaszkodnunk a megszokásainkhoz. A változtatáshoz nem kell más csak kitartás és elhatározás. Ha ez a kettő megvan az emberben, akkor képes végig vinni és így olyan új tapasztalatokat és élményeket szerezhet, amikről korábban nem is álmodott, mert a létezésükről sem tudott!

Nos, Miss. Yodát hallhatták. Mára ennyi volt, bezártam a bölcsesség kincses ládáját. xD

- Henna