2018. július 5., csütörtök

A sorozatok meg én

Sziasztok Papírfecnik!

Henna vagyok és sorozatfüggő! Bizony, azt hiszem a generációnk egyik tipikusnak mondható problémája ez, és én sem maradtam ki belőle. Immár annyi sorozatot kezdtem el, hogy külön írnom kell, hogy melyiknél hányadik évad hányadik része következik, hogy ne veszítsem el a fonalat.

Imádom a könyveket. Miért? Mert egy olyan világba kalauzolnak, ami izgalmas, tele kalandokkal és mesés tájakkal. Ugyanezért miért ne szerethetném a sorozatokat? Azok, akárcsak a könyvek, remek ihletadók az íráshoz is, úgyhogy nem is bánom, hogy ez így alakult. Azt azonban tudni kell, hogy nagyon vegyes az ízlésem ezen a téren is.

Sok olyat megnézek, ami lehet, hogy nem a legfelkapottabb, de ha számomra a sztori vagy akár egyetlen karakter érdekesnek bizonyul, akkor teszek a kritikákra. A sorozatokkal is úgy vagyok, mint egy jó könyvvel: ha elkap a hév, akkor képtelen vagyok "letenni" addig, amíg a végére nem érek. Persze, amikor ez bekövetkezik, sajnálom, hogy ilyen hamar vége lett. Így meg ez.

Mivel az elmúlt napokban ismét találkoztam egy olyan sorozattal, ami abszolút lekötötte a figyelmemet, eszembe jutott, hogy nektek is összeszedek néhány olyan sorozatot, amiket az évek során nagyon megszerettem.



1. Dr. Csont

Azért ezzel kezdem, mert örök kedvencem marad. Nagyon szeretem a bűnügyi témákat, és bár számtalan sorozatot nézek ebben a kategóriában, mégis ez áll az élen. Szokatlan stílusú, rendkívül okos és ugyanennyire szerethető női főszereplője és a vagány, jószívű és büszkén a hős megmentő szerepében tetszelgő férfi főszereplő egyből megkedveltetették magukat velem több, mint egy évtizede. Hab a tortán, hogy "Dr. Csont" szerepét egy valódi nő élete ihlette, illetve az, hogy könyvek formájában is bepillantást nyerhetünk a világukba.

2. Once upon a time

Az utóbbi időszakban rettenetes lemaradásban vagyok ebben a sorozatban, de ennek ellenére mégis meg szerettem volna említeni. Miért? Mert az eredeti elgondolás, amire az egész történet épül szerintem nagyon szellemes. Mi történik ha gyermekkorunk meséinek szereplőit a mai modern korba helyezzük át? Örök gyerek énem imádja ezt a kérdést, és a sorozat által kapott választ is. Nem lehet könnyű a rendezőknek, az újabb és újabb Disney karakterek beépítése a sorozatba, de úgy tűnik, elég jól megbirkóznak a feladattal.

3. Modern család

Egyetem évek alatt ragadt rám a szokás, hogy ha egyedül étkezem, akkor közben nézek egy sorozatot. Ez azóta kibővült, és néha takarítás közben is megy a háttérben valami. A Modern család a húsz perces részeivel az ilyen alkalmakra tökéletes. Imádom a karaktereket, a színészek alakítását és a vicces történeteket, amik nem is olyan szürreálisak egy család életében, mint azt elsőre gondolná az ember. Hasonló rövid részes sorozat még amit kedvelek a Jóbarátok, az Agymenők, a Szex és New York és az Új lány.

4. Odaát

Fantasy világokat kedvelő énem kedvenc sorozata. Egyedül, éjszaka néha félelmetes, hála a természetfeletti lények nem túl kedves személyiségének, de még így is megéri a Winchester fiúk kalandjait végignézni. Hát igen: Winchesterék minden tekintetben a szívembe zárták magukat. Ezt a sorozatot több szempontból is megéri nézni. Egyik persze a két helyes srác, a másik viszont a humorral fűszerezett, izgalmas történetszál. Itt még a gonosz karakterek is olyan vicces beszólásokkal tudnak elküldeni mindenkit a búsba, hogy őket is csak szeretni lehet.

5. Trónok harca

Kell részleteznem? Az egész világot meghódította, beleértve engem is. Ebben a sorozatban benne van MINDEN, amit szeretek, így már a legelső rész végén azt mondtam: basszus, ez is a kedvencem lesz! A színészek hihetetlen milyen jó munkát végeznek, akár csak a számítógépes trükkökért felelősök is. Látvány, izgalom, nevetés és sírás - itt aztán semmiből nincs hiány. Annyira összetett az egész történet, hogy kár is belefognom, így csak annyit tudok mondani mindenkinek: KEZDJE EL AZONNAL!

6. The gifted

Kiskoromban unokatestvéreinkkel imádtuk az X-ment. Annyira kellemes és vicces emlékeim vannak azokról az évekről, hogy a szuperhősöket automatikusan ehhez kapcsolom. Mikor véletlenül találkoztam a The Gifted sorozattal, akkor felidéződött bennem minden kellemes emlék, ezért hát ez a sorozat is jóval többet adott nekem, mint amit eredetileg vártam volna. Hasonlós hősökkel foglalkozó sorozat még, amit szeretek a Zöld Íjász, Flash vagy a Supergirl. Bár a legtöbbel elég nagy lemaradásban vagyok.


7. Outlander

Legújabb kedvencem. Pár napja kezdtem el, de egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni. A skót táj már az első fél órában annyira elvarázsolt, hogy biztosra tudtam: imádni fogom minden percét ennek a sorozatnak. Ahogy ment előre a történet, úgy nőtt a rajongásom. Monica McCarty könyveit juttatja eszembe, ami csak plusz pontot jelent. Amúgy is érdekel az a vidék, a kultúrájuk és a történelmük, szóval számomra ez tuti választás volt.

Számos olyan sorozat van, ami várólistán van, vagy évekkel ezelőtt néztem belőle pár részt, és azóta halogatom, hogy újra elkezdjem. Ilyen a Westworld, a Vikingek, a Big Little Lias és a Stranger Things is. Ahelyett, hogy a listáról fogynának a tételek, csak újra és újra nő a megnézendő sorozatok száma, úgyhogy azt hiszem, sorozat függőségem még sokáig ki lesz elégítve.

Ti is néztek sorozatokat? Milyen kategóriát kedveltek? Van esetleg olyan, amit bármikor újra néznétek, vagy amit már régóta szeretnétek elkezdeni?

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nekem is kb. ezek a kedvenceim, de én nagyon szeretem a Vikingeket is. :D A Trónok harca pedig könyvben egyszerűen letehetetlen. :D
    Nem tudom, hogy ismered-e a Kegyetlen táncot és a My mad fat diary-t? Mindkettő nagyon jó és érdekes sorozat és szerintem túl kevés figyelmet kaptak, pedig tényleg érdekesek.

    Üdv. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kykky!

      A Vikingeket anno elkezdtem, és pár évadot meg is néztem belőle, de végül - nem is tudom, miért - abbahagytam. Most, hogy az Outlanderrel végeztem újra belefogtam. Meglátjuk, most meddig jutok. :D
      Az általad tanácsolt sorozatokat még nem láttam, de mindenképpen utánuk nézek majd. Köszönöm a tippet!! ;) :)

      Henna

      Törlés