Uzsidoboz és Soplica

Saját fotó

Sziasztok Fecnikukkolók!

Nem is olyan régen elmondtam a saját öt indokomat, amiért szerintem legalább egyszer érdemes elutazni régi szomszédainkhoz, a lengyelekhez. Aki esetleg lemaradt volna erról a bejegyzésről IDE kattintva elolvashatja.

Annak az írásnak is az adta az ihletet, hogy épp Krakkóba készültem egy "kisebb" baráti társasággal. Nos, most annak a hosszú hétvégének az élményeit szeretném elmesélni... már amelyik publikus persze. :P

Ezúttal szeretném egészen az elején elkezdeni a történet elmesélését, ugyanis még most is alig hiszem el, hogy ez az utazás egyáltalán megvalósult. Történt egyszer ugyanis, hogy a meleg kora-nyári napsugár annyira megsütötte a buksimat, hogy váratlanul előálltam az akkor még képtelenségnek tűnő ötlettel, miszerint menjünk el Krakkóba és bulizzunk át egy hosszú hétvégét.

Persze az ötlet nagyon szimpatikus annak a két-három embernek, akiknek először vázoltam, ám végül egy legyintéssel lezártnak tekintették a témát. "Szervezd meg és menjünk!" - jött a válasz.

Hetekig, sőt, több, mint egy hónapig nem történt más, mint hogy elejtettem ezt a tervemet még néhány embernek. Így összejöttünk öten. Mindannyian lelkesek voltunk, de más választ még mindig nem kaptam. Aztán jött a társaság életében már hagyománynak számító közös EFOTT fesztiválozás, amikor jóval többen összegyűltünk, mint az addigi hétvégi házi bulik alkalmával. Ott is elejtettük a tervet, és lássatok csodát, pár nap alatt már arról beszéltünk, hogy tizenhárman megyünk Krakkóba. Ideje volt csinálni egy facebook csoportot. Elvégre egy valamirevaló nyaralás manapság már nem létezhet anélkül.

A szervezés része körülbelül másfél hetet vett igénybe - részben hála a szigorú időhatárok megszabásának. Július közepe volt, egy hónap múlva már a lengyel szórakozóhelyeket akartuk rémisztgetni, tehát nem volt kecmec: aki nem jelzett vissza időben, lecsúszott az eseményről. Ennek ellenére az indulás pillanatában a már említett létszám volt jelen: tizenhárom fő.

Lássuk be, azért ekkora csapattal nem könnyű utazni. Talán már írtam róla korábbi utazási élmények kapcsán, hogy egy ekkora csoport három-négy napnál hosszabb távra csak akkor vállalkozzon, ha bemerik vállalni, hogy az öröknek hitt barátságuk látja majd kárát. Komolyan. Elkerülhetetlenek a súrlódások, a viták, a sértődések. Még akkor is ha könnyen elsimíthatóak és aránylag gyorsan elhalnak, akkor sem szolgáltatnak jó alapot a kellemes nyaraláshoz. Én ezzel a tudattal indultam útnak, ezért próbáltam odafigyelni arra, hogy a kedvemet senki más pillanatnyi hisztija, elmeháborodott állapota ne befolyásolja. Azt hiszem végeredményben ezt sikerült elérnem, bár a hazaindulásunk napján rezgett a léc.

Túlságosan a végére rohantam, kanyarodjunk vissza egy kicsit. Három autóval indultunk útnak, ebből kettő csupán pár évvel volt fiatalabb nálam, így azért mindenkiben volt egy apró para, hogy egyáltalán elérjük e az úticélunkat, amit a szlovák hegyeken át értünk el. Az a szuperjárgány, amiben én utaztam egy háromajtós, napsárga wolkswagen volt, aminek valami zörgött az oldalában, ha nem tettem oda a könyökömet. Négyen utaztunk benne és hogy teljesen őszinte legyek IMÁDTUK! Az autóban ülve egyáltalán nem érzékeltük annak csöppnyi méreteit. Persze kettesben, padlógázzal mentünk fel a hegyekbe és veszettül szurkoltunk mindannyian, hogy ne guruljunk vissza, de a kis kocsi megcsinálta! A szállítóeszközünk, ami higgyétek el, minden kritikus megjegyzésem ellenére tényleg szenzációs teljesítményt nyújtott (hiszen egyben maradt az egész út alatt!), utasaitól megkapta az Uzsidoboz vagy Űrdongó nevet. Attól függően váltgattuk a neveit, hogy milyen kedvünk volt, milyen szakaszon haladtunk át és milyen erőbedobással bőgött a motor. A szüleimnek csak azután mertem képet küldeni róla, miután már biztonságban itthon üldögéltem. Ez szerintük is bölcs döntés volt a részemről.

Kalandosan és röpke nyolc óra alatt eljutottunk a méltán híres Krakkóba. A városról már csak azért sem szeretnék ódákat zengeni, mert ezt már több alkalommal megtettem. A kötelező látnivalókat most sem hagytuk ki, az Óváros tér, a vár és a "hű ez de ronda" sárkány ismét élvezte a jelenlétünket. Ami viszont számomra újdonság volt, az az éjszakai élet. A kocsmák, a bárok, a pincébe zsúfolt, furcsa szórakozóhelyek tették színessé az utazásunkat.

Ígértem korábban beszámolót arról is, hogy a tervezett 40.000 Ft-os költségevetésemből mennyire sikerült gazdálkodnom. Jelentem: 20 zloty és még néhány apró megmaradt! És ezt úgy értsétek, hogy ebből az összegből fizettem az utazást (hatalmas szerencsémre Uzsidoboz nem falánk típus), a szállást és az ottani étkezésemet és italozásomat. Oké, szuvenírt senkinek nem hoztam - megtettem azt már korábban -, de szerintem ez azért még így is szép teljesítmény. Ha már ennyire az anyagiakra

Saját fotó

tereltem a szót, akkor elmondom a személyes tapasztalataimat az árakról. A legtöbb étterem, beülős kajáldák (kebabosokat hanyagoljátok kéééérlek!) átlagosan 35-40 zloty kértek egy főételért. Persze, vannak olcsóbb és drágább helyek, de értelmezzétek helyesen az "átlagos" kifejezést. A második napon a zsidó negyed szélén két barátnőmmel találtunk egy eszméletlenül jó éttermet. Az átlagos árak mellett olyan hatalmas adagot szolgáltak fel, hogy két napig azt lehetett enni. Hangulatos volt, a pincérek aranyosak és segítőkészek (ez egy mindenmentesen étkező lánynak különösen fontos szempont), úgyhogy bátran ajánlottuk utána mindenki másnak is. A bökkenő? Fogalmam sincs, mi volt a neve! :D Tényleg ne haragudjatok, eküszöm nektek, hoyg próbáltam térképen megtalálni, de sajnos nem sikerült. Amint sikerült megtudnom, megírom! :D

Az italok tekintetében a következőkre lehet számítani az Óváros részen: 4 zloty a rövid italok, a víz és az üdítő (tehát amikor én vodka szódát kértem akkor kaptam kb. 4 cent vodkát és külön vizet, akkor összesen 8 zloty fizettem), és emlékeim szerint 6 zloty volt a pohár sör. Az utóbbit nem ittam, úgyhogy ha azzal kapcsolatban tévedek egy-két zloty akkor bocsánat.

Ami viszont minden pénzt megért volna, és bátran állítom a másik tizenkét ember nevében is, hogy a hétvégénk megkoronázója a lengyelek ünnepelt saját vodkája, a Soplica volt. Olyan sok ízesítésben kapható, hogy meg sem tudtam számolni. Ennek köszönhetően mindannyian megtaláltuk a nekünk tetszőt. Vigyázni kell vele, mert szódával felöntve egészen abba a tévhitbe ringathatod magad, hogy szörpöt iszol, de az ital nem gyenge, konkrétan 30%-os. Személyes kedvencem a szilvás ízesítésű volt, de akadt aki a mogyorósba vagy az epresbe szeretett bele. A következő nagyszabású közös tervünk az, hogy valahogy megpróbáljuk megszerezni a jogot arra, hogy itthon is árusíthassuk. :D IMÁDNÁTOK! Mindenki! 

Az volt a pozitívum a társaságban, hogy nem volt probléma, ha többen többféle programot akartunk szervezni. A vasárnapunk például azzal telt, hogy a társaság háromnegyede az egész napot Auschwitzban töltötte (igen, az egy egész napos program és a jegy vásárlásnak nagyon alaposan járjon utána az interneten az, aki oda szeretne látogatni!), addig én és négy barátom úgy döntöttünk, hogy másra szánjuk azt a napot. Ketten ugyanis egyetemi évek alatt egy szemesztert Krakkóban töltöttek, és így meg tudták mutatni, hogy merre vannak az egyetemi épületek, melyik kollégiumban laktak és hol pizzáztak. Tekintve, hogy vasárnap volt több minden is zárva volt, de én ennek ellenére élveztem, hogy olyan részét járjuk be a városnak, amiről eddig még csak nem is tudtam. Szerintem kifejezetten pozitív, hogy itt nincsenek a város különböző részeiben szétdobva az egyetemi épületek, hanem egy haaaaatalmas területen van mind. Monumentálisnak tűnik így az egész, és ez ad neki valamiféle plusz tekintélyt, amit egyébként szerintem minden egyetemi épület megérdemelne.

Saját fotó

Amit kiegészítő programnak tudok még ajánlani egy krakkói út során, az a mi szombati programunk, amikoris elmentünk egy mesterségesen kialakított tóhoz. Egy régi bánya területét árasztották el, így kreáltak a város szélén egy tavat, ahol nagyon szép tiszta a víz, és a sziklás part és a burjánzó gaz (lássuk be a sok szép bokor és fa között főként azzal találkoztunk) ad neki egyfajta bájt. Egy percig úgy érzed, hogy egy trópusi sziget eldugodt tengerszeménél vagy, ami még rejtve van a túristáktól. Igen, maximum egy percig gondolhatod ezt, mert a sziklás part miatt kevés az a hely, ahová a törülköződet leterítheted, így egy melegebb napon elég nagy a zsúfoltság ott. Bár az is igaz, hogy itt húsz-harminc embert kell a tömegnek gondolni. Ami kicsit illúziromboló volt, hogy mindez fizetős. Nem kértek el horribilis összeget, de e nélkül hangulatosabb lett volna abba a hitbe ringatni magunkat, hogy egy titkos helyet fedeztünk fel. Azért mondtam el a negatívumokat is, mert nem akarok "zsákbamacskát árulni", de ha épp nagy hőség idején jutsz el Krakkóba, és pár órás lehülésre vágysz, akkor ez egy tökéletes helyszín.

Rengeten nevetés, még évekig elmesélhető, felejthetetlen sztorik, finom és mégis ütős italok és szép, méltán a Világörökséghez tartozó környezet - ezek fognak eszembe jutni mindig is erről a hétvégéről, és ezért végtelenül hálás vagyok mind a tizenkét embernek, aki velem utazott.

Volt egy álom, ami megvalósult - van ennél jobb érzés? :)