Miénk volt a világ

Sziasztok Fecnikukkolók!

Aki korábban már járt erre fecnihalom felé, ő tudhatja, hogy szeretek az utazásaimról beszámolni. Ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy milyen sokat jelentenek számomra az utazások által nyert emlékek, hiszen talán a soraimból is kiszűrhető, hogy nagy örömmel mesélek róluk.

Nos, ez most sem lesz másként. Sokat utazom a családommal és családi barátokkal. Szerencsés vagyok, hogy erre lehetőségem van, és ezért végtelenül hálás is vagyok. Ám amikor a barátaival kel útra az ember, az valamiért mégis teljesen más.

Az utazás szeretete, a miatta érzett izgatottság, a begyűjtendő szép emlékekért szomjazó lelkem ugyanazt az érzést keltik bennem minden egyes alkalommal. Viszont amikor baráti társasággal utazom, akkor mindehhez társul egy plusz érzés. Egy plusz öröm, egy plusz adrenalin löket, mert tudom, hogy legnagyobb szerencsémre a barátaim is pont olyan lököttek mint én, és így nagyobb eséllyel jöhet szembe egy kiszámíthatatlan, jó program, ami természetesen kihagyhatatlan, hiszen örök emlékekkel szolgál majd.

Ilyen érzésekkel indultam útnak barátaimmal Horvátországba.

Nem itt és nem most

Sziasztok Fecnikukkolók!

Az írás az önkifejezés egyik kreatív formája. Még ha nem is éppen magamról írok, a stílus, a szóhasználat, a történetszál továbbszövése, az alkotott karakterek mind-mind arról suttognak, hogy ki is vagyok én.

Nos, azt talán nem is csak halkan mondják a leírt szavak, hogy milyen álmodozó is vagyok. Ez - azt hiszem legalábbis - meglehetősen egyértelmű jellemzőm. Mindig úgy gondoltam, hogy az álmodozás hasznos, hiszen ez segít abban, hogy gyermeki énem, az örök kíváncsi, a még romlatlan lelkű kis lurkó életben maradjon bennem. Ezt tulajdonképpen huszonhat év után sem tudnám megcáfolni. Ám ennek ellenére azt is megtanulhattam, hogy soha semmi sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Nagyon ritka, amikor valami minden kétséget kizáróan sorolható az egyik kategóriába.

A sorozatok meg én

Sziasztok Papírfecnik!

Henna vagyok és sorozatfüggő! Bizony, azt hiszem a generációnk egyik tipikusnak mondható problémája ez, és én sem maradtam ki belőle. Immár annyi sorozatot kezdtem el, hogy külön írnom kell, hogy melyiknél hányadik évad hányadik része következik, hogy ne veszítsem el a fonalat.

Imádom a könyveket. Miért? Mert egy olyan világba kalauzolnak, ami izgalmas, tele kalandokkal és mesés tájakkal. Ugyanezért miért ne szerethetném a sorozatokat? Azok, akárcsak a könyvek, remek ihletadók az íráshoz is, úgyhogy nem is bánom, hogy ez így alakult. Azt azonban tudni kell, hogy nagyon vegyes az ízlésem ezen a téren is.

Sok olyat megnézek, ami lehet, hogy nem a legfelkapottabb, de ha számomra a sztori vagy akár egyetlen karakter érdekesnek bizonyul, akkor teszek a kritikákra. A sorozatokkal is úgy vagyok, mint egy jó könyvvel: ha elkap a hév, akkor képtelen vagyok "letenni" addig, amíg a végére nem érek. Persze, amikor ez bekövetkezik, sajnálom, hogy ilyen hamar vége lett. Így meg ez.

Mivel az elmúlt napokban ismét találkoztam egy olyan sorozattal, ami abszolút lekötötte a figyelmemet, eszembe jutott, hogy nektek is összeszedek néhány olyan sorozatot, amiket az évek során nagyon megszerettem.

Könyvmolyok booktage

Sziasztok Fecnikukkolók!

Moro jóvoltából ismét elért hozzám egy booktag, amelynek lényege a korábbiak szerint az, hogy a kapott kérdéseket megválaszoljuk. 

Köszönöm, drága Moro, hogy ezúttal is gondoltál rám! :)

Nos, nem is szeretném tovább húzni a szót: lássuk azokat a kérdéseket!

A magad ura vagy? De jó! Vagy mégsem?

Sziasztok Fecnikukkolók!

Már a bejegyezés legelején szeretném leszögezni, hogy IGEN, ha a magad ura vagy az igenis jó dolog! Azonban ez sem fekete vagy fehér. Számos előnnyel, de néhány hátránnyal is jár. A minap sajnos az utóbbi kategóriába sorolható esemény történt velem, ami tulajdonképpen ennek az írásnak az elindítója is volt.

Talán már írtam róla, hogy immár két éve egyedül bérlek egy kis panel lakást. Tíz emeletes épület magasföldszintjén élek. Van egy picike hálóm, egy még kisebb fürdőm, illetve konyhám, és egy meglehetősen tágas nappalim, és a lista végére egy előszobát is tudok sorolni. Szóval elég király hely, ami azt illet, és én imádom is! Hajlamos vagyok elég gyorsan eldönteni, hogy az adott tárgy - vagy akár ember - tetszik-e nekem vagy sem. Ha nem, akkor nem rabolom vele a saját időmet. Ha igen, akkor viszont a végletekig kitartok. Pontosan így vagyok a saját mini birodalmammal is. Eddigi életem során több, mint hússzor költöztem - nem viccelek! Szóval az, hogy az elmúlt két évben nem tettem, az maga a csoda! Ez nem lehetne így, ha nem szeretnék itt élni.

Ám el kell keserítselek Fecnikukkoló, mert a mostani bejegyzésben ennyi bekezdés jutott az "előnyök" résznek. Most szeretnék az árnyoldaláról mesélni, mert remélem, hogy ha kiírom magamból egyebek mellett a tegnap éjjel történteket is, akkor sokkal könnyebb lesz továbblépnem.

Megtört szívek gyülekezete

Sziasztok Fecnikukkolók!

Az elmúlt pár hónapban több hétvégét is az egyik jó barátomnál töltöttem a Velencei-tó környékén. Klasszikus házi bulik, jó barátok, még jobb hangulat és persze, az ezt fokozó bor, sör, meg a többi.

Ismét meg kellett állapítanom magamról, hogy akkor sem esem kétségbe, ha lány társaság nélkül kell részt vennem egy ilyen rendezvényen, mert a pasikkal is viszonylag könnyen megtalálom a közös hangot. Talán ez köszönhető annak, hogy három öcsém is van. Akárhogy is, az elmúlt időszakban újra és újra meg kellett állapítanom, hogy bármennyire is különbözik egy nő és egy férfi, vannak dolgok - egészen pontosan olyan problémák -, amik bizony nemtől függetlenül jellemzik az életünket.

Csodás anyanyelvünk

Sziasztok Fecnikukkolók!

Nem is olyan régen részt vettem egy online novella pályázatban. A Jiraiya Tolla pályázatra beküldött írásomat elolvashatjátok a Csillagtörténetet oldalon, ha IDE kattintotok, vagy akár megleshetitek a pályázat otthonául szolgáló weboldalon is, ha IDE kattintotok.

Emilly, a pályázat egyik szülőanyja hívott meg erre a kihívásra, és amint elolvastam a feladatot, máris tudtam, hogy nekem erre bizony alkotnom kell majd. A lényege az volt, hogy adottak voltak "kulcsok", vagyis három kifejezés, amik közül választani lehetett. A választott kulcsban szereplő kifejezéseknek mindenképpen szerepelnie kellett a kész műben.

Amikor kiválasztottam a saját kulcsomat, még nem volt teljes a kép, hogy pontosan milyen történetet fogok rá alkotni. Kellett hagynom magamnak pár hetet, hogy megérjen bennem a megfelelő gondolat. Abban a pár hétben azonban kíváncsi lettem. Az oké, hogy én valamilyen sztorit kreálok majd a három egyszerű, hétköznapinak tűnő szó köré, de vajon mit jelentenek ezek mások számára?

Így hát, megkerestem pár barátot, családtagot és megkértem őket, hogy mondják ki az első szót, ami beugrott nekik ezeket a kifejezéseket hallva. Ők persze csak pislogtak, hogy mi a fenét is művelek, számomra azonban jóval viccesebb volt ez a kis a játék. Az eredmény pedig engem teljesen meglepett, úgyhogy gondoltam megosztom veletek.

Csodálatos, hogy milyen színes az anyanyelvünk!